Molbiol Inside

Az előző posztban tisztáztam a klónozás fogalmát, alternatív céljait és eloszlattam néhány ezzel kapcsolatos tévhitet, most pedig a szomatikus sejt-alapú klónozás technikai részleteiről írok röviden.

Ezzel a módszerrel az első, így legismertebb sikeresen klónozott emlős Dolly volt, akinek a tőgymirigy-sejteiből származott az a szövetminta, amiből a később beültetésre kerülő sejtmagot kinyerték. A kutatók tripszines emésztéssel elérték, hogy a szöveti sejtek egymástól elváljanak, majd az elválasztott sejteket táptalajra helyezték. 

A táptalajra helyezett sejteket többszörös osztódásra, azaz proliferációra késztették, majd hirtelen megvonták a sejtek környezetében lévő tápfolyadékban az osztódásához szükséges komponenseket. Ennek következtében a sejtek sejtciklusuk azon pontján torpantak meg, amelyik stádiumban éppen voltak. A tenyészetből ezt követően azokat a nyugvó fázisban lévő, azaz nem osztódó sejteket választották ki, amik éppen az ún. G2 és M fázis közötti állapotban voltak. Minderre azért volt szükség, mert a sejtmagjától megfosztott recipiens petesejt szintén ilyen állapotban van, így tudja az idegen sejtmagot befogadni. 
A sejtmagjuktól megfosztott petesejteket ezidő alatt magnézium- és kálcium-ionoktól mentes pufferoldatban tartották. Amikor elérkezett a nagy pillanat, a petesejtet egy mikropipettával rögzítették, majd egy másik mikropipettával az előkészített sejtmagokból egyet a petesejt belsejébe juttattak. 

írtam, hogy a petesejtet végig Mg- és Ca-mentes pufferben tartották, azt viszont nem, hogy erre a spontán bekövetkező Ca-szignál megjelenésének kiküszöbölése miatt volt szükség, ami a petesejtet alkalmatlanná tette volna a feladatra. Amikor viszont megtörtént a szomatikus sejt magjának beültetése, egy apró elektromos impulzus volt az, amelyik kalcium hiányában is kalciumszignált váltott ki a petesejtben, így a petesejt tényleges megtermékenyítés nélkül is osztódni kezdett. 

A sikeresen osztódásnak indított petesejtből ezt követően néhány sejtes állapotú ébrény, ún. blasztocita jön létre, ezt ültették egy béranya-állat petevezetékébe, ahol elindult a tényleges embrionális fejlődés.

A siker mindenképp mérföldkőnek számít a biológia történetében, viszont az ismeretterjesztő írások is sokszor hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy Dolly létrehozásához az akkori technikával 200-300 (!!) próbálkozásra volt szükség. 

Persze Dolly születése után nem sokkal hozták létre Pollyt, azzal az óriási különbséggel, hogy Polly olyan klónozott emlősként látta meg a napvilágot, aminnek a klónozásához korábban kénkezelt sejtmagot használtak. Külön érdekesség, hogy Polly nem csak, hogy tartalmazza, de még expresszálni is képes volt a IX-es emberi véralvadási faktort, ami egyike azoknak a véralvadási faktoroknak, amik hiányában embernél a vérzékenység lép fel.